
RENDSZEREZETT, ÁTTEKINTHETŐ SZÁMLA NYILVÁNTARTÁS
A programban külön menüpontból vihetők fel a vevő és szállító számlák, illetve lehetőség van a számlák kiegyenlítésére is, mely ha innen történik, automatikusan könyvelődik a naplófőkönyvbe is.
KÖNNYŰ SZÁMLA KERESÉS ÉS SZŰRÉS
Ugyancsak különálló menüpont biztosított a vevő és szállító számlák listázására is, ahol többféle feltétel szerint lehet szűrni és keresni a számlák között, pl.: csak kiegyenlített, vagy csak kiegyenlítetlen számlák lekérése.
JÓL NYOMONKÖVETHETŐ EGYENLEGEK
A vevő és szállító egyenlegek lekérdezhetőségével egyértelműen látható, hogy milyen számlához milyen összegű kintlévősége van akár a társasháznak, akár a vevőnek

KÖNYVELT TÉTELEK ÖSSZEVEZETÉSE SZÁMLÁKKAL
Ha előbb történt meg a teljesítés naplófőkönyvben történő könyvelése, az sem jelent problémát, hiszen a Multiház megoldást kínál a könyvelt tétel és a felvitt számla összekötésére anélkül, hogy kétszer könyvelődne egy adott tétel.
BIZONYLATKÉP TÁROLÁS (MODUL)
A számlákat a bizonylatkép modullal kiegészítve bizonylatkép is feltölthető, így szükségtelenné válik a sokszor több órás, számlák közötti bogarászás. Segítségével egy kattintással elérhetővé válik az összes könyvelési adat az adott számlával kapcsolatban.
SZÁMLA ADMINISZTRÁCIÓ LEEGYSZERŰSÍTVE
KIMENŐ SZÁMLÁK FELVITELE
A kimenő számlák felvitelénél lehet a tulajdonos vagy vevő törzsből való választással vevő számlákat rögzíteni. Minden fontos adat megadható, mint a teljesítés, keltezés, határidő dátuma, a fizetési mód, analitika kód, sőt még olyan megjegyzés is írható, ami a számlán nem is fog szerepelni, pl. egyedi azoosítók stb., csak a kezelő (közös képviselő) láthatja.
MODUL: SZÁMLA KIÁLLÍTÁSA
A számlakészítő modullal kiegészítve a számlázást, közvetlenül a Multiházból tud szigorú számadású számlát kiállítani, mely ezt követően automatikusan kerül beküldésre a NAV-hoz, a hatályos jogzsabályok követelményeinek megfelelően. A kiállított számla egy gombnyomással sztornózható, sőt PDF formátuma emailben is elküldhető a megadott email címre.
BEJÖVŐ SZÁMLÁK FELVITELE
Szállítói számlák felvitele, hogy átláthatóak legyenek a ház tartozásai. A megadható adatok ugyanazok, mint a kimenő számlák esetében, viszont itt a rezsis számlák kiegészítő információinak felvitele is lehetséges. Amint X analitikájú („X” a rezsi kódja) tételt választ, a program automatikusan bekéri a számla rezsis tartalmát is.
NAV IMPORT (MODUL)
A NAV import segítségével a NAV-hoz beküldött szállítói számlák lekérése lehetséges, az így letöltött számlák pedig automatikusan illeszthetők a bejövő számlák nyilvántartásába. E funkció az XML Banki import modul részét képezi, működési elve is nagyon hasonló, tehát egy modul megvásárlásakor voltaképp kettőt kap.